Bemutatkozás



1991- ben egy műtét kapcsán halálközeli állapotba kerültem.
Ez a megélés feltárta előttem azt, hogy a halál után is van élet, és megváltoztatta erről a kérdésről alkotott véleményemet.

Ebben az állapotban tapasztaltam meg először egy másfajta létformát, amely felejthetetlen élmény volt számomra.
Itt találkoztam először a testen kívüliség élményével.
A mindent átölelő határtalan szeretet, békesség, a mindent magába foglaló és átjáró, öntudatra ébresztő fénnyel, és ebben jelenlevő Fénylényekkel,- akik ma is jelentős hatással vannak életemre. Az orvosoknak hosszú percekig tartott "visszahozni" abból a világból.
Eléggé kétségbe voltak esve, nem tudták mi történhetett velem. Ennek ellenére mikor az egyik orvos megkérdezte, hogy hol jártam és mit láttam, a tőlem kapott válasszal nem igazán elégedett meg, csak sejtelmesen nézett rám, és tagadóan rázta meg a fejét.
Nem hitték nekem el nekem, hogy egy csodálatos helyen jártam, ott, ahol béke, nyugalom és végtelen Szeretet uralkodik. Mindezt azzal magyarázták, hogy biztos a kelleténél több altatószert adtak be, és ezt az egész élményt ennek a hatásának tulajdonították. Ez az élmény jelentős hatással volt az életemre, és teljesen megváltozott hatására az életszemléletem.

Az élet megmagyarázhatatlan helyzeteket és eseményeket teremt, amelyeket akkor magunk sem tudunk értelmezni, csak évek távlatából visszanézve jövünk rá, milyen felismeréshez vezetett. Itt, ezen a ponton vett életem új irányt, és fordultam a látható világból a láthatatlan felé.
Az évek során folyamatosan tapasztaltam és kerestem az utam, amely elvezet a megvalósuláshoz.
A kilencvenes évek legelején történt mindez, akkoriban még nem volt ilyen „nagy divat” az ezotéria.
Az emberek többsége nem volt ennyire nyitott a természetfeletti dolgokra. Csekély volt a kínálat a különböző könyveket és tanfolyamokat illetően. Sok időt töltöttem különböző folyóiratok, könyvek olvasásával, és kitartóan kerestem továbbra is a megfoghatatlant, amit az utam részének tartottam.
Évek teltek el így, és én egy kezdődő porckorong sérvtől szenvedtem már hónapok óta, ami nyomta a lábamban kilépő ideget. Semmilyen alternatív, és orvosi gyógymód nem hozta meg a végleges gyógyulást. Szörnyű fájdalmakat éltem át, ami a munkámban is akadályozott. Abban az időben még női fodrászként dolgoztam, és több esetben csak úgy tudtam dolgozni, hogy a fájós lábamat hajszárítás közben egy széken pihentettem.A véletlenekben nem hiszek, azt mondják a véletlenek mögött Isten mosolyogva áll, nos ezek a véletlenek nekem kedveztek.
Ebben az időszakban költözött a lépcsőházunkba egy orvos, aki többféle gyógymóddal is foglalkozott. Többek közt említést tett, hogy milyen nagy hasznát venném és talán végleges gyógyulást is hozna, ha elvégeznék egy agykontroll tanfolyamot.
Elmondta mi a jelentése, hogy működik. Tetszett a dolog, utána néztem a lehetőségeknek. Szerencsém volt, mert a tanfolyam pár hét múlva kezdődött, egy közeli városban. Két teljes hétvégét vett igénybe a tanfolyam.
Hatására rövid időn belül megváltozott az életről alkotott felfogásom, más lett általa a gondolkodásmódom. Próbáltam a pozitív dolgokat meglátni egy történésben, és ezáltal leginkább a pozitív állítások kerültek előtérbe életemben.

A tanfolyam után hónapokig kitartóan „programoztam”a gyógyulást.
Elképzeltem, hogy újra egészséges lesz gerincem, felszívódik a kitüremkedett sérv, és nem nyomja már a lábamban kilépő ideget, és azt, hogy végleg elmúlnak a fájdalmaim. Rövid időn belül jelentős változást értem el. Mivel ez volt az első sikerélményem, így nagy lendülettel folytattam tovább az utam ebben az irányban.
Az agykontroll tanfolyamot minden embernek szívből ajánlom. Főleg annak, aki erre az útra lép, szerencsés, ha itt fekteti le az alapokat.
A továbbiakban, folyamatosan végeztem el különböző jellegű tanfolyamokat.
Ittam a tudást, a megtapasztalás érzését, amellyel ebbe az új világba kaptam betekintést. De amíg hitünkben nem erősödünk meg, a racionális világ próbál eltávolítani a céltól, és arról az útról amelyre léptünk. Próbál meggyőzni, hogy az a helyes, ha úgy gondolkodsz mint a többi ember. És ha még gyenge vagy hitedben, lehet, hogy kétkedővé válsz. Azon kezdesz el dolgozni, hogy felismerd, - melyik út számodra a helyes, az üdvözítő.
Az én következő állomásom, egy reiki tanfolyam volt. Ennek a tanfolyamnak a hatására gyökeresen más lett Istenről alkotott fogalmam és képem.

Az ember akkor tölti be az igaz küldetését a Földön, ha felismeri magában az Istent, és másokat Istenként tisztel.”
Mivel gyermekkoromban nem részesültem vallásos neveltetésben, így nem volt egy kialakult Isten képem.
Reiki mesteremnek köszönhetően, a tanfolyam kapcsán felismertem, hogy Isten mindenhol, mindenben jelen van.
Hiszen az Ő keze nyomát csodálhatjuk meg minden teremtett lényben, önmagunkban is. Mindegy, hogy hol találjuk meg Őt, - egy napfelkeltében, a lenyugvó nap sugarában, a természet lágy ölében, gyermekünk mosolyában, társunk ölelésében, - a lényeg, hogy megtaláljuk, és tudjuk, hogy életünk minden pillanatában velünk van. Ha igazán meg akarod találni Istent, rá kell jönnöd, hogy az út a szívedbe vezet, és szíved szeretetében, békéjében tudsz leginkább egyesülni vele.
Isten határtalan szeretetével végtelenül átölel minket, és ha őszintén keressük Őt, segít megtalálni a hozzá vezető utat.
Az én hozzá vezető utam, egy Angyaltanfolyamra vezetett.
A tanfolyamon egy olyan beavatást kaptam, ami számomra maga volt a csoda.
A mester két személyt választott ki beavatandónak, az egyik én voltam.
Megkért hogy lazuljak el, csukjam be a szemem.Figyelmemet próbáljam befelé fordítani. Először vegyes érzések jártak át, izgatottá váltam. Valójában nem tudtam mit kellene éreznem, pár másodpercig semmit sem éreztem. Viszont egy kis idő elteltével hirtelen egész lényemet betöltötte egy határtalan szeretetérzés, amely nyugalommal párosult és lelkem legmélyéig hatolt.
Belső látással különböző színű és alakú fényeket láttam pulzálni, hol kisebb, hol nagyobb formában, betöltve határtalan szeretetükkel.
Annyira megható volt az érzés, annyira ismerős és fájdalmas a felismerés, hogy újra érzem az Angyalok jelenlétét. Átöleltek feltétel nélküli szeretetükkel, és bizonyságot adtak jelenlétükről.
Az öröm a hála érzésével párosult bennem, és zokogásban tört fel belőlem.

A tanfolyam után és a nap hátralévő részében is megmaradt ez a jóleső érzés, nyugalommal, melegséggel járta át a szívemet. Éreztem, hogy újra kaptam egy megerősítést, és ettől végtelen boldog voltam,- szárnyaltam.
Hazatérve boldogan meséltem el a családomnak a velem történt eseményeket, majd másnap a fodrászüzletemben is a vendégeimnek.
Eleinte furcsán néztek rám, nem igazán tudták hová tenni azt a változást amelyen rövid időn belül keresztül mentem.
Aki erre az útra tér, ami számára annyira szép és egyben ismeretlennek tűnik először, meg szeretné osztani az átélt élményeit másokkal is. Megpróbálja rávezetni a körülötte élő embereket, hogy a fizikai léten túl van egy másik valóság.
Ez a valóság, attól hogy nem mindenki látja a lelki szemével, - létezik, és a részünket képezi. Megpróbáljuk elmagyarázni, hogy ez a valóság mit is adhat a számunkra, ha megmerünk nyílni előtte. Sok időbe telt mire saját tapasztalatomon keresztül rájöttem, hogy nem mindenki nyitott a természetfeletti világra.
A kilencvenes évek végén, a könyvesboltok polcai nem roskadoztak ilyen mennyiségben az Angyalos könyvektől.
Talán ennek az lehet az oka, hogy: - az Angyaltörténelem szerint, három korszakra oszthatjuk az Angyalok jelenlétét a Földön.
A jelenlegi korunkban az Angyalok jelenlétének a harmadik hullámát éljük.
Az első hullám, - a Bibliai időkre datálódik, amikor többnyire csak alkalmanként jelentek meg, túlnyomórészt prófétáknak, pátriárkáknak.
A második hullám, - a középkor idején volt, és itt főleg szenteknek és látóknak jelentek meg.
A harmadik hullám, - a tizennyolc- tizenkilencedik században kezdődött. Ebben az időben megjelentek költőknek, művészeknek, bármilyen foglalkozású embereknek, akik nyitottak voltak az irányukban. Mindig is voltak Angyalok, minden időben, de most ebben a különösen nehéz időszakban, még közelebb húzódtak a Földhöz, és többen vannak, mint valaha. Azért jöttek, hogy bátorítsanak minket, és segítsenek a felemelkedés felé vezető utunkon. Fokozott jelenlétüket érezhetjük, hiszen egyre több filmben, és regényben, ábrázolásban lopják be magukat a szívünkbe.
Irányt mutatnak, készek rá, hogy megérkezzenek életünkbe, és ha kérjük, a segítségünkre legyenek.

Az Angyalok különböző irányultságú tanfolyamra vezettek el, az itt hallottakat már a saját szűrőmön keresztül engedtem be és fogadtam el.
Abban az időben, az egyik tanfolyam különösen felkeltette az érdeklődésemet, azonos szemléletet képviseltünk. A legelső alkalommal már az első tíz perc után úgy éreztem,- hazaérkeztem. Nagy hatással volt rám a magyarság értékeinek felvállalása, és az az értékrend, hogy nem kell szégyellnünk magyarságunkat, hanem méltón lehetünk büszkék rá. A magyarság tudat már akkor is mélyen bennem élt, és az előadások hatására egyre jobban felszínre került. Sokféle gyógyítási technikát sajátítottam itt el, de legjobban az ősi gyógymódok, technikák tetszettek.
Ahogy telt az idő, érzékelésem folyamatosan erősödött.
Látni ugyan még nem láttam a körülöttem lévő szellemvilág lényeit, de az energiájukat fokozottan éreztem.
Főleg az éjszakák töltöttek el félelemmel, mikor tisztán éreztem körülöttem a jelenlétüket, de látni nem láttam őket.
Ebből kifolyólag sokszor nem tudtam aludni, volt időm gondolkodni.
Egyre jobban felszínre került bennem az a meggyőződés, hogy a jelenlegi világban az emberek jelentős többsége elvesztette természetes érzékelését és Istenbe vetett hitét, ősi tudását, és nem utolsósorban szertartásait.
Egyre távolabb kerül a természetestől, és ez által egyre messzebb az Istenitől. Kihalófélben vannak az ősi gyógyítási technikák, az ősi szertartások és rítusok, ahol az emberek még Isten közelében éltek és mindennapjaikba is behelyezték Őt.
Ahol a mesék, a mítoszok, szájról, szájra terjedtek, és az idős embernek meg volt a becsülete, tisztelete.
Mivel ő már élete útján jelentős tapasztalatokra tett szert, így azt át tudta adni azt a követő nemzedéknek. Ezáltal kialakult egy olyan ősi közeg, aki Istenbe vetett hittel és tudattal élte mindennapjait, és ezen keresztül megélt tapasztalatait feltárta és beavatta a rend szerinti követőknek.
A mai emberre ez nem jellemző. Egyre jobban eltávolodott a természetes közegétől, és a belső énjétől! Nem igazán hallgat a megérzéseire, a belső hangra, amely segítőként jelentkezik nála, és általában a legkevésbé bízik meg önmagában.

Ebben a mai világban kevés szó esik arról, hogy milyen érzések, lelki folyamatok játszódnak bennünk.
Egyszerűbb elterelni magunkról a figyelmet, hogy ne szembesüljünk saját hiányosságainkkal, és inkább a másik ember felé fordítani figyelmünket. Vele foglalkozni, ítélkezni felette, ahelyett, hogy a saját házunk táján söprögetnénk.
Az ember akarva, akaratlanul is meg akar felelni a körülötte lévő világnak és a kihívásoknak. Ezzel együtt jár, hogy nem saját magukat mutatják, hanem mindenkinek más- mást,- azt az arcukat mutatják, amit elvárnak tőlük.
Talán már azt sem tudják mélyen legbelül, hogy kik is ők valójában.
Azt is elfelejtették, hogy egy csiszolatlan gyémántként jöttünk a világra.
Csak aztán az évek során megélt fájdalmak, a megpróbáltatások, félelem, és a másokkal való azonosulás következtében, ezt a gyémántot egy vastag védőburok fedte el. Azonosulunk vele és elhisszük, hogy ezek vagyunk.
El kell jutnunk odáig, hogy felismerjük ez nem így van, és szép lassan letisztogatni a ránk rakódott és felvett piszkot. Feltárni és megismerni saját lelkünk nagyságát.
Ez nem megy másképp, csak kemény önismerettel.
Ami nem igazán tartozik a legkellemesebb dolgok közé, mert közben saját hiányosságainkkal is szembe kell néznünk. Valójában, ez egy nagyon nehéz belső munka eredménye. Útközben egyre jobban megismerjük saját magunkat, és ez által közelebb kerülünk az Isteni Önvalónkhoz.
Megértjük, hogy különböző eseményekre miért és hogyan reagálunk, és ha nem tetszik, megpróbálunk változtatni rajta. Ha elég kitartóak vagyunk, és közben nem tudnak eltéríteni az útról, végül célba érünk. Rátalálunk saját igazi nagyságunkra, az Isteni mivoltunkra, a mélyen megbúvó csiszolatlan gyémántunkra, aki valójában mi vagyunk.
Különböző irányultságú tanfolyamok elvégzése után
2001 augusztusában jelentkeztem a budaőrsi parapszichológiai Akadémiára, amit sikeresen elvégeztem.
Az Akadémián nagyon sok érdekes témába kaptunk betekintést, és választhattunk, hogy vizsgát követően melyik gyógyítási területtel foglalkozunk.
Engem továbbra is a regresszió, az életutazás, más néven belső utazás, érdekelt a legjobban. Így hát a későbbiekben a gyógyítás során ezzel kezdtem el foglalkozni, amihez aztán kapcsolódott a spirituális gyógyításban jelenlévő csakra,- auratisztítás és harmonizálás, és egyéb kiegészítő technikák.
Azóta is parapszichológusként gyógyítással foglalkozom, újabb szerelmem pedig a selyemfestés:
http://gyogyitoselymek.blogspot.hu/




 Írásaim, gondolataim, és ezáltal oldalaim célja, hogy segítsem ráébreszteni kedves Nőtársaimat arra kincsre, amely minden egyes Nőben benne lakozik. Tapasztalatom, hogy a társadalmi beidegződések egyre inkább eltorzították a női szerepeket.
Olyan mintákat és szerepeket vettek fel nők, és vallják magukénak, ami valójában soha nem volt az övék.
A média által történő befolyásoltság mindebben hatalmas szerepet játszik. A Nők többsége egyre inkább eltávolodik a természetestől, és próbál megfelelni, lépést tartani az éppen trendi divattal, életvitellel, amelybe természetesen a test átszabása is beletartozik.
Ezek a Nők általában kifelé élnek, a legkevésbé sincsenek tisztában magukkal, azzal, hogy kik Ők, és mit képviselnek a világban.

Az Új Kor beköszöntével, eljött az ideje, hogy nők egyre tudatosabban és mélyebben foglalkozzanak magukkal, és ezáltal megtalálják Önmagukban az eredendő női minőségüket, azt a minőséget amit a kezdetektől fogva képviselnek.
Azt a letisztult női minőséget, melyet minden egyes Nő képvisel a világban. Ez a minőség teljességében eltérő attól amit átvettünk Édesanyánktól, és hét generációig számolva felmenőinktől.
Az Ő részük is bennünk gyökeredzik, de a valódi letisztult ÉN, már nem játssza azokat a szerepeket, és viselkedésmintákat, amelyeket a család részeként elsajátított, magáévá alakított.
A saját értékrendünket magunkból kell előhívnunk, nem pedig a társadalmi elvárások kell megfelelnünk.
Mi Nők sokan hordozunk magukban, a sérelem, fájdalom, bűntudat, megaláztatás, kireszketettség mintáit, amelyeknek kitisztítása és gyógyítása, letétele, most már nagyon időszerűvé vált.

Többnyire hosszú évszázadokon keresztül cipeljünk magunkkal ezeket a különböző mintákat és beidegződéseket, melyek fakadhatnak előző megtestesülésünk sejtszintű emlékezéseiből is.
Sok esetben vannak olyan sejtemlékeink, amit magzati korban "örököltünk meg" Édesanyánktól, és ez egész életünkre rányomja a bélyeget.
Nagyon sok esetben, szüleink, családtagjaink, a társadalom beidegződését, éppen aktuális szemléletmódját figyelembe véve vittünk tovább és adtuk át a kódokat mi is a gyermekeinknek.

Eljött az ideje, hogy most a nőiességünk oldaláról is megvizsgáljuk szerepünket,- mélyre ássunk magunkban, megvizsgáljuk, nőiességünket, anyaságunkat,- és a hosszas, mély szemlélődés hatására rádöbbenjünk, hogy mennyi olyan mintát hordozunk magunkban, amely valójában soha nem volt a miénk.

A Nők és Férfiak közötti ellentétek, hamis beidegződések, egymás melletti elbeszélések mint egy hamis és torz rendszerként köszönnek vissza ránk.

A hamis és torz dolgokat le kell vetnünk magunkról, fel kell számolnunk minden olyan beidegződést, ami még mindig a régi mintákat,energiákat húzza, vonszolja tovább.
Célom ezzel az oldallal, hogy nők egy más nézőpontból is megismerhessék önmagukat, megtalálják és előhívják azt a minőséget, akit mélyen MAGukban hordoznak.


Ezúttal engedjék meg, hogy köszönetet mondjak minden kedves Nőtársamnak aki megtisztel az oldal látogatásával.

Szeretettel: Lendvay Katalin



"Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt...úgy igazán...
Találd meg azt, aki a lelkedet szólítja meg.
Akit nem ésszel választasz.
Dobd el az ideálisról alkotott listát.
Csak figyelj. Figyeld a szemét. Hallgasd a szívét.


Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt...Szeresd őt észérvek, indok nélkül.
Önmagáért.
Ne azt mondd, hogy meghalnál érte.
Azt mondd, hogy élnél érte. Mondd el neki, hogy boldoggá tesz a lénye. Öröm, hogy melletted van.
Ha jobbá akarod tenni a világot, szeress egy Nőt...
Szeresd minden arcát, és ő meggyógyít.
Gyógyítja sebeidet, mely magányossá tett és elkülönít mindentől és mindenkitől.
Visszavezet elhagyatott lelkedhez, gyógyítja megtört szívedet.

Ha jobbá akarod tenni a világot, szeresd a Nőt, kit lelked hívott."




" Ha szeretnéd megváltoztatni a világot, akkor szeress egy férfit igazán. Szeresd őt igazán.
Válaszd ki azt, akinek a Lelke a tiédhez szól. 
Aki lát téged. Aki elég bátor ahhoz, hogy féljen.
Fogadd el a kezét és vezesd finoman házi tűzhelyed véréhez...
Ahol érezheti a melegedet saját magán...hagyd ott megpihenni...és égesd el a tüzedben a terheit...

Nézz bele a szemébe...Nézz bele lénye mélyébe...és lásd azt, ami ott alszik, vagy ébred...
Nézz bele a szemébe...lásd ott az apáit és nagyapáit...az összes háborút és őrültséget, amit a szellemük távoli helyek, távoli időkben harcolt...lásd ott az őrületet és fájdalmat, amit a mások-fölötti-hatalom világa hozott nekik és a hozzájuk tartozóknak...
Lásd a fájdalmukat, a harcaikat, a gyötrődést és a bűntudatot...lásd ítéletek nélkül...majd engedd el...érezz bele az őseitől örökölt terhekbe.
És tudd, hogy menedéket keres nálad...engedd, hogy beleolvadjon a megtartó pillantásodba...és tudd, hogy nem kell visszatükröznöd a benne dúló viharokat...mert méhed van...édes és mélységes kapu van benned...amely elmossa a régi sebeket...
Ha meg akarod változtatni a világot, akkor szeress egy férfit...szeresd őt igazán...
Ülj előtte...női erőd teljes szépségében...sebezhetőséged lélegzetében...a benned élő kislány ártatlan játékosságában...és a halál mélységeiben...
Küldj neki meghívót a virágzásodba...engedd, hogy feléd lépjen...és ússz vele együtt a Föld méhében, csendes tudásban, együtt...
És amikor visszahúzódik...mert vissza fog...félelmében elrejtőzik a barlangjában...akkor gyűjtsd magad köré a nagymamáidat...engedd, hogy a bölcsességük körbeöleljen...halld a suttogásuk...és engedd, hogy a benned lévő rémült kislány megnyugodjon...maradj nyugodt...és várd türelmesen a visszatértét...ülj az ajtajánál és énekelj...az emlékezés dalát...hogy újra meglágyuljék
Ne provokáld benne a kisfiút, praktikákkal, játszmákkal, csábítással...csak azért, hogy a pusztítás hálójába húzd, a gyűlölet és káosz helyére. Amely szörnyűbb, mint az összes háború, melyet valaha harcolt...Ez nem női energia, csak bosszú, méreg, a világunk megerőszakolása, amelyben elvérzik a nő miközben a férfit kiheréli...ez mindannyiunkat megöl...
És mindegy, hogy az anyja ölelte-e vagy nem, legyél te most valódi anya. 
Tartsd meg a kegyelmedben, vezesd a Föld méhébe saját mélységeiden keresztül...Ne büntesd a sebeiért és azért, mert nem tud megfelelni a szükségleteidnek...sírj érte édes folyókat...és engedd, hogy a véred haza vezesse...
Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit...szeresd őt igazán...Szeresd őt mezítelenül és szabadon...Szeresd őt annyira, hogy megnyitod a tested és a lelked a születés és halál ciklusaira...És köszönd meg neki a lehetőséget...ahogy végigtáncoltok a zúgó szeleken...és a csendes erdőkön...Legyél bátor törékenynek lenni...és engedd, hogy magába igya lágy szirmaidat...
Engedd, hogy megtartson...hogy felálljon és védelmezzen...dőlj bele a karjaiba és bízz abban, hogy megtart...akkor is, ha előtte már ezerszer elejtettek...
Tanítsd arra, hogy megadja magát...azzal, hogy megadod magadat...váljatok eggyé az édes semmivel, a világok szívével...
Ha meg akarod változtatni a világot, szeress egy férfit...szeresd őt igazán...bátorítsd...tápláld...halld meg...tartsd meg...gyógyítsd meg...és cserébe ő támogat és védelmez...erős karokkal, tiszta gondolatokkal és célba találó nyilakkal...mert képes rá...ha engeded...az lesz, akiről álmodsz...
Ha szeretni akarsz egy férfit...szeresd magadat...az apádat...a fiadat...a volt szerelmeidet...az első fiút, akit megcsókoltál...és az utolsót, akit elsirattál...
Köszönd meg az összes ajándékot, amely ezen találkozáshoz vezetett...ahhoz, aki most előtted áll...és keresd meg benne a magot...az új magját...a magot, amit táplálhatsz...és amiből új világot növeszthettek együtt " 
Katinka Soetens










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése